Kinajava Nagacuki naplója
23. nap
Függőágyamban ébredtem a füstszagra. A tüzet a Nagaluki-patak felől tolta felém a völgyön átsüvítő szél. A félig elszáradt, de még parázsló falevelek által terjedt a tűz. Egész héten a róka üregét figyeltem, most azonban úgy tűnik, élő közvetítést rendezek a webkamerával.
A rókacsalád és a tűz.
Idő, mint a tenger... A szerver szerint éppen 8452 néző van online. Esernyőmet hamar szét tudtam tépni.
Gyors voltam. Ilyenkor sokat jelent az idő.
Pólómat rátekertem egy faágra, ráöntöttem az összes sebbenzinemet. Mielőtt meggyújtottam, elraktam a mindenkori jelenig megírt naplómat, menetkész állapotba hoztam magam.
-- Jobb lesz nekik így -- vigyorogtam a kamerába szerényen, majd szaporán felgyújtottam a rókacsalád körüli bozótot. A fa hamar lángra kapott, öröm volt nézni.
28. nap
Beszámoló az erdőtűzről. Konzumtorzult médiaemberek, tele életvitelgurukkal, készen egy mélyinterjúra. Pont erre nem vágytam.
-- Te krumplicsíra... -- rebegte Hasaki Rokuci, a tokiói botanikusok ásza, majd leült elém a közeli padsorok közt.
-- ?
-- Ilyet hogy csinálhat érző ember?
-- Miért? -- kérdeztem Hasaki barátomat, majd én is helyet foglaltam egy asztalnál, ami engem a vádlottak padjára emlékeztetett.
-- Kiégtem.
-- Mi vagy te, kandalló?
Az operatőr intett, elindult a felvétel. Mindenki eljött: rendőrség, tűzoltók, állatvédők. Szörnyű tragédia: nem volt tea.
Beszámoltam mindenről. Arról, hogyan menekült meg a rókacsalád, miért kellett az ellentűz. Mindenki megértette. A fa a kiszáradás miatt adta meg magát, a villámcsapás után rádőlt a földútra.
A kisrókák megitatása volt az igazi feladat.
Igazi túlélők!
